loader

Elhunyt Szabó Pál Mestercukrász 2020-11-25

Szabó Pál 2020. november 16-án elhunyt, életének 75. évében.

Szabó Pál mestercukrász kereskedő családból származott. Gyerekkorában nagyon érdekelték az autók, így az autószerelő szakma felé kacsintgatott, de végül mégis cukrász lett. A cukrász szakma alapjait Malanits János cukrászmesternél tanulta. 1962-ben az V. kerületi Vendéglátó Vállalathoz, a Jégbüfé cukrászdába került cukrászként. Ugyanott lett üzletvezető helyettes, üzletvezető, üzletigazgató, ügyvezető igazgató, majd pedig – nyugdíjba vonulásáig – a vállalat jogutódjaként működő Zrt. szaktanácsadója és igazgatósági tagjaként végezte munkáját. A szakmában eltöltött közel ötven év alatt mindig szívesen foglalkozott az ifjúsággal. 1968-ban Szakma Ifjú mestere arany fokozata címet szerezte meg, ami a további pályafutását döntően befolyásolta, majd 1969-ben kisipari cukrász mestervizsgát tett, 1980-ban a mestercukrász címért vizsgázott. 1999-től 2006-ig a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség cukrász alelnöke volt. Szakmai munkája elismeréseként Venesz díjat, Gasztronómia Nagykövete, Pro Turismo, Életmű díjat és Elnöki elismerést kapott.

Szabó Pál az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend alapítója és Főkancellárja volt 2019. szeptemberig.

Nyugodj békében Pali bácsi!

Első Magyar Fehérasztal Lovagrend

0

© a weboldal teljes tartalma szerzői jog védelme alatt áll

Első Magyar Fehérasztal Lovagrend